Gyerekkoromban két dolgot hallottam a stoppolásról: az egyik az volt, hogy régen mindenki stoppolt. A másik meg az, hogy eszembe ne jusson, mert mindmeghalok. Így aztán nagyon sokáig csak fejben tervezgettem, hogy majd egyszer kiállok lengetni az út mellé. Serdülőként, Kerouacot olvasva döntöttem el, hogy teszek egy próbát.
Elsőre persze nagyon izgalmas volt. Ki lesz, mi lesz. A megdöbbenés, hogy már legalább három autó elment mellettünk. Aztán az öröm, hogy néhány perc alatt fuvart kaptunk. Még a fickó fejére is emlékszem. Elsőre ijesztően nézett ki ő is, meg az autója is. Beszélgettünk kicsit, míg keresztülhúztunk a Kiskunságon. Nyár volt, leeresztett ablakok, a száraz sivatagi szellő öblögette a kocsi utasterét.
Azóta már sokszor stoppoltam. Néha sikertelenül. Olyankor néhány órányi lengetés után csalódottan szálltam buszra. Máskor a kisváros szélén lakó alkoholista üvöltözött rám: rohadj meg, te szemét geci, legközelebb busszal menj, ordította. Ja, mert hogy sok embert zavarnak a hobók meg a mindenféle kóborló népek. Ha mehetne busszal, miért csöveskedik, gondolhatják. A stoppolás igazán messze van a komfortzónájuktól, ahol a saját autó, saját kerítés, saját ház, saját családon kívül már Mordor található.
Pedig ugyanolyan ember vagyok, mint ők. Beülök, beszélgetünk (vagy hallgatunk) a munkánkról, családunkról, az utunkról, céljainkról, reményeinkről. Belehallgatunk valaki más történetébe. Sokszor stoppoltam sikerrel. Vitt már Kecskemétig csak magyarul beszélő román kamionos, vittek már középloki népzenészek Romániában, vagy csak a szomszéd városkáig induló, de aztán mégis engemet távolabbra elugrasztó melósok. Egyszer egy idősebb kertépítő vitt Szentendréről Budapestig, a pulija alig akart beengedni a kocsiba.
És persze én is felveszem a stopposokat. Ehhez fejben elvégzek egy gyors kiértékelést. Ha úgy látom, hogy az út szélén álló valóban tart valahonnan valahová, és nem tűnik túlságosan zűrösnek a történet, akkor megállok. Voltak már kínos helyzetek is, te figyelj, add már kölcsön a telefonod, hadd hívjam fel a, meg hasonlók. Ilyenkor határozott maradok. A legjobb persze, ha eleve ketten vagyunk a kocsiban, amikor felveszünk valakit.
Vannak-e a stoppolásnak veszélyei? Egészen biztosan vannak. Ha lány vagy nő lennék, biztosan nem stoppolnék kivillanó combokkal és mély dekoltázzsal, és valószínűleg nem stoppolnék egyedül. És ha bármi olyasmi történne, ami nekem kellemetlen, akkor azonnal jelezném, hogy ki fogok szállni. Férfiként azt hiszem, kevés félnivalója van az embernek Magyarországon. Ha van nálunk egy doboz cigi, még hálásak is lesznek nekünk az autósok.
És én kit veszek fel? Ha van nálad gitártok, felveszlek. Ha látom az arcod, valószínűleg felveszlek. Ha saját magadhoz képest rendesen fel vagy öltözve, felveszlek. Ha négy nejlonszatyorral stoppolsz, az gyanús. Ha meg tudsz állni a két lábadon, és valóban úgy nézel ki, mint aki tart valahova, felveszlek. Ha nem akarsz beszélgetni, nem kell. Az is lehet, hogy épp nekem nincs kedvem hozzá. Tudod mit? Csak próbálj meg az autós fejével gondolkodni. Te kit vennél fel szívesen? Legyél ez az ember! És ami a legfontosabb: olyan helyen stoppolj, ahol félre tudok húzódni.
A sajtó általában csak a negatív híreket közli a stoppolásról. Kirabolta, ellopta, bántotta. A pozitív hírek némák maradnak. Azokat én őrzöm: a román kamionos, a középloki népzenészek, a kiskunsági ladás cigány és a többiek emlékét. Stoppolni jó kaland, az ember kicsit rugalmasabbá válik, nyitottabbá, megismer sokféle élethelyzetet. Megnő a bizalom, javul a small talk és kialakul valamiféle közösségérzés. Nem utolsó sorban pedig ingyen eljutunk a célunkhoz, és lesz mit mesélni a megérkezéskor.
-g-
Grundaktiv 
Nőként tényleg más az egész hangulata, párszor stoppoltam át a román-magyar határon nagyobbféle hátizsákkal, egyedül. Hát, nem hiszem hogy még egyszer elindulnék, pedig szorult helyzetbe nem kerültem, csak az izgalom miatt, hogy mi romolhat el.
Érdekes volt mikor egy román-német házaspár vett fel, akikkel először románul majd angolul beszéltem, később meg kiderült hogy németül is lehet. A határon kipakoltatták a lego helikopterüket is. De a kölcsönös bizalom jól esik mindig, ha felvesznek. Román vállalkozó, aki olaszországban dolgozik, frissen mosott autóval, és a lányáról beszél, aki zenét tanul. Gyergyói srác, aki hazafele tart, Nagyváradon kiszáll pénzt váltani, maradjak csak.
A nagyobb kiszámíthatóság miatt mostmár inkább a telekocsival megyek aminél tudom mikor honnan indul és hova érkezik. Igaz az már pénzalapú és nem szabad késni, de hát oda kell érni.