
Az idei tél leghűvösebb napjai vannak. Az ultramarin égen arany- és rézszínt csepegtető nap alig melegít valamit. Hány éve jártam itt, Petőfi méhesében? Idén lesz egy évtizede.
Kastélyok mellett autózom el. Tíz év alatt sokat romlott a világ, mégis érdekes: a kastélyokat kerítésekkel, szalagokkal vették körbe. Magánterület, belépni tilos, hirdetik táblák mindenütt. Jó volna azt gondolni, hogy valami közügy lesz ezekből a kastélyokból. Talán ha kulturális központokká válnának. Olyan igaziakká, amilyen központokra a kultúrának szüksége volna ahhoz, hogy éljen az emberi közösségben. Valószínűbb persze, hogy magánkézbe kerülnek, s végül magánszállás vagy szálloda lesz belőlük, míg fenn bírják tartani. Míg valami rom, legalább esélyünk van megközelíteni.

A kastélyok után irány Kölesd-Borjád. Ősmagyar vezérek neveit őrzi a táj, itt minden településnév egy-egy régi nemzetség vagy vezér emlékét őrzi. Ezer évek. A Sass-kúria előtt leparkolok. A kapucsengőre nem érkezik válasz. A megadott telefonszámok nem érhetőek el. Eszembe jut, tíz éve ki engedett be. Próba-szerencse alapon ráírok a facebookon. Az egykori gimnazistából házas férfi lett. Negyed óra múlva válaszol, menjek be nyugodtan. Odabenn aztán csend és béke.

A kúria lenyűgöző. Fenyők alatt haladok át. A kert végében a Sió hömpölyög. Valami lehet a mederben, ág vagy műtárgy, mert erősen örvénylik a víz. A méhest nézem: e formás gazdasági épület milyen elmélyült kultúráltságról mesél. A tető alatt kasok, az épület végében az iroda. Itt szállt meg Petőfi Sándor, itt írta némely versét talán az arany- és rézszínű nap alatt, vagy esti olajlámpa-fény mellett. Hosszú percek telnek el. Egy kulturális központban vagyok. A padon ülök. A kasok mellett állok. Visszasétálok a vízhez. Mégiscsak evezni kéne a Sión, és sátrazni ebben a kertben. Tüzet rakni, énekelni, jó bor mellett cigarettára gyújtani és belenézni a víz örvénylő vizében kanyargó csillagokba. Most hideg van, a nap fénye alig melegít valamit a bőrömön. Távozáskor tucatnyi méretes bagoly röppen fel a fejem felett, csendben hagyják maguk mögött a kúria kertjének fenyőfáit.

G