Elvesztettük az eget

2013. januárjában azért túlvagyunk már ezen-azon. Vártunk műholdakat égregémberedett nyakkal, most meg ezek a pászmák és villanások borzolják a kedélyeket. Ha optimista volnék, ami nem vagyok, azt mondanám, valami égi vagy földi hatalom a fejébe vette, hogy segít az egét elveszített emberiségnek visszafordítani a tekintetét a magasokba.

Senkinek ne legyenek kétségei, az ember elvesztette az eget. Írhatnánk nagybetűvel is, így: az Ember elvesztette az Eget. Elvesztettem én is, te is. Buktuk. Elvesztettük a földet is, a Földet. A teljesség: Föld, Ember, Ég. A Szellem felülről lefelé nő. Továbbá Isten él, csak a születés legkülső kérge halott. Ilyesmik.

És akkor most jönnek ezek a fények. Villanások, zöldes jelenések. Többszáz kilométerekről mondják, hogy látták. Kesereg, aki lemaradt. Mégiscsak érdekes az ilyesmi. Van miről beszélni is aztán.

Szeretnék elmondani egy történetet. Csak annyiban történet ez, hogy van eleje, közepe meg vége. Tragikus is, mert van benne fordulat, méghozzá jóról rosszra fordul a sorsunk. Mindannyiunk sorsa.

Balatoni gyerek vagyok, van nekünk ott egy telkünk is, kis házzal. Körötte-mellette szőlők, gyümölcsösök. Régen kerítések se voltak, cserébe viszont átkóborolt a fácán, a róka. Az égen szinte minden nap végigúszott néhány csodaszép hőlégballon, de rendszeresen láttunk katonai repülőgépeket, daloló németeket batárszekéren, szélben ringó búzatáblát. Tényleg mindent.

Volt egy tavunk, szerintem ilyen minden igazi gyereknek volt. Persze biciklivel kellett odamenni, a bátyám meg én a világvégéig mentünk. Eddig a tóig. Túl sok lesz a tragikum: ennek a tónak a partján egyszer férfi állt puskával, mondta, hogy a tó az övé, és menjünk haza. Már szinte felnőtt voltam, mikor valami nosztalgiától hajtva visszamentem. A tó félig kiszáradva-kiszikkadva, partján ilyen semmilyen növények, kidőlt-bedőlt kunyhó árválkodik csak. Azóta nem jártam ott. Felfalta ezt a világot is aztán a homogén, lapos Google Maps. Talán, félek, még koordinátái is vannak ennek a tónak. Valahogy csak rögzíteni kellett volna a gyerekkori valóságát, de most már késő.

Egyszer bátyámmal hatalmas (kis) akácfát ástunk ki, és a telek legtávolabbi, tehát a szülőktől leginkább biztonságban lévő sarkába elültettük. Néhány hét múlva teljesen elszáradt, gyökereit lárvák rágták szét.

Végül is az égről akarok beszélni. Nyaranta itt laktunk, a telken. A tarackbúzás füvére pokrócot terítettünk, és bátyámmal meg anyánkkal hanyatt fekve figyeltük azt a fenti világot. Olyan lenyűgözőt sosem láttam se azelőtt, se azután. Talán csak jó tizenöt évvel később a Baja alatti Kádár-szigeten sátrazva, de ez megint egy másik történet. Feküdtünk a fűben, és néztük a végtelen csillagot, csillagrendszereket. Volt valami érthetetlen: időnként igen apró, igen távoli fénypontokat vettünk észre, és sokáig figyeltük égi közlekedésüket. Volt, hogy többen repültek. Ilyenkor egy ideig párhuzamosan, aztán egymás mögött. Talán repülő, de ahhoz meg valahogy túl gyorsak, túl távoliak. Hangjuk semmi. Mik lehettek? Ki tudja, nem is fogjuk már megtudni soha. Határozottan intelligens valamik voltak, már ami a mozgásukat illeti.

Ez a csillagles kedves időtöltésünk volt. Szinte minden este, éjszakába nyúlóan mutogattunk úgy csillagképekre, kisebb-nagyobb sztelláris közösségekre. Aztán egy nap elromlott az egész. Valahonnan a város meg a tó felől óriási fénypászma kúszott végig az egész égen. Aztán vissza. Mint valami kozmikus ablaktörlő, törölte le újra és újra a fekete vászon csillagcseppjeit. Nem láttuk többé őket, legalábbis nem úgy. Sokára tudtuk csak meg, hogy mi ez a fény. Mert mesterséges fény volt, természetesen. Ahogy teltek az évek, egyre kevésbé volt értelme felnézni az égre. Egyre több ilyen fényt kapcsoltak be. Persze tudja már mindenki, a diszkók hívogatták így a közönségüket. Jól ismerem ezeket az embereket a hajnali vonatokról meg a hajnali városi sétákból. A tapasztalataim sosem voltak pozitívak. Még néhány év telik csak el, és a látásom romlani kezd. Gimnazista vagyok már, azt mondják, hogy talán ezek a vibráló neonfények, ezek vannak minden intézményben. Ki tudja. A táblát a negyedik padból már alig látom, a csillagok egyre távolabb kerülnek. Homályos, semmilyen foltok csak.

Így vették el tőlünk az eget. Anyámtól, a bátyámtól meg tőlem. Tőled. Az Embertől. Ki tudja, milyen sátáni beavatkozás eredménye, hogy egyetlen hivatalnok sem akadályozta meg ezt a szörnyűséget. Hányan lakhatnak a Balaton körül? Miért nem volt forradalom, Talpra magyar, Himnusz, utcakő? Legalább szovjet harckocsi lett volna, valami, ami felé dobni lehet, amit fel lehet gyújtani. Maradt a tudomásulvétel és az a fentieknél talán még borzalmasabb tapasztalat, hogy ez az egész rajtam kívül alig-alig érdekel valakit. Hát hogy lehet ilyet tenni?

Nem lepődnék meg, ha ezek az úgynevezett meteoritok meg mindenféle felvillanások sem volnának más, csak valami ócska trükk, fényreklám, csak még inkább elnyomni az Eget. Az emberi léthelyzet ilyen értelemben abszolút is meg relatív is, mindig a föld és az ég között van. De mi történik az emberrel, ha elveszik tőle az eget? Énszerintem megszűnik embernek lenni, valami kóválygó démon lesz belőle vagy ki tudja micsoda. Egy darabig talán szenved, még kapaszkodna a földbe, az anyagba. Ha szerencséje van, ott kihúzza egy darabig. Önvédelem volna a materializmus? Csak valahogy megőrizni a léthelyzetet? Mégsem annyira tudatosan csináljuk. Elveszik persze a föld is, előbb csak távol kerül, épp csak néhány lakással lejjebb. Lebetonozzák, parkolót építenek rá meg bitumenes hordókkal rakják tele. Félve gondolok bele, igaz-e, hogy a boltban kapható saláta azért olyan tiszta, mert a föld teljes kiiktatásával termesztik már valami tápoldatos folyadékban. Megijeszt.

Most meg ezek a villanások, mintha az Ég akarná újra észrevetetni magát.

-g- 

 

Frissítve:

Az index.hu megírta, hogy egy tervezett ipari “baleset” okozta a legutóbbi fényjelenséget. Ez a fenti írást talán inkább megerősíti, nem gyengíti:

2013. január 22-én egy 400 kilovoltos távvezeték-szigetelőlánc szabványos ívállósági vizsgálatát hajtották végre. A próbák alatt nem betervezett esemény nem történt. 

Hírdetés