Folyami katicák

Megint téma a harlekinkatica Magyarországon. Egyáltalán nem szeretnék azok közé tartozni, akik hangosan szakértőzésbe kezdenek, és azt mondják, ha-ha. Próbálok teljes emberi életet élni, és mostanában épp a Dunát, úgy általában a folyókat másképp újraképzelő emberekkel igyekszem együttérezni. Hogy miért jó, ha nincs ligeterdő, miért jó, ha mély a meder, miért jó okosabban. A harlekinkatica elterjedéséről két dolgot mondanak.

Hírdetés

Gyerekségek

A parton emberek állnak színes kabátokban, hangosan röhögnek. Ahol máskor csak a szél fúj, ott most autók parkolnak. Egyáltalán nem zavarna, ha az utóbbi hónapokban nem ez fogadna minden nap. Az jár a fejemben, amit A vizek világában olvastam: 

Ökológia a buszon

Vannak ezek a helyközi buszok, általában a közepesen rossz állapotú járművek járják a falusi meg pusztai utakat. Délután négykor tele vannak iskolatáskás gyerekekkel, akik napköziszagúan indulnak hazafelé a környező falvakba. Leghátul marad hely, oda ülök, így belátom az egész rázkódó dobozt. Ki mit csinál. Elunom hamar, mert a legjobb esetben is csak nevetgélve, egymást ugratva beszélgetnek néhányan, mások a telefonjukat tapogatják. Én elindítom a tabletemen az új Moby albumot, és elcsodálkozom, mennyire jó háttérzenéje ez a valóságnak. Ráz ez a rohadt busz, úgyhogy csak néhány perccel később veszem elő a könyvem, miután akklimatizálódtam. Az ablakokat hamar belepi a pára, kilátni úgysem lehet. A vizes élőhelyekről olvasok éppen.

Génmódosított növények (rádió)

Kommentár nélkül tükrözzük a tartalmat a Magyar Rádió hangtárából.

Figyelem: a két műsor majdnem megegyezik, de vannak benne eltérések. Furcsa, de ez van.

Elvesztettük az eget

2013. januárjában azért túlvagyunk már ezen-azon. Vártunk műholdakat égregémberedett nyakkal, most meg ezek a pászmák és villanások borzolják a kedélyeket. Ha optimista volnék, ami nem vagyok, azt mondanám, valami égi vagy földi hatalom a fejébe vette, hogy segít az egét elveszített emberiségnek visszafordítani a tekintetét a magasokba.

Hazatérés – Karátson Gábor és a változások

Fontos, ha nem legfontosabb tartozásunkat rójuk le itt a Grundaktivon azzal, hogy Hollós Lászlónak az Ökotájban megjelent interjúját közöljük újra, melyben Karátson Gáborral beszélget az erdélyi Setétpatakon. 

Nem akartam semmiféle személyes felhangot adni e rendhagyó “mester-portrénak”, bevezetésként mégis le kell írnom: régóta ismerem Karátson Gábort, és őszintén kedvelem. Kedvelem határtalan emberségét és megnyugtató, mély bölcsességét, kedvelem a reménytelen helyzetekben is reményt sugárzó életszemléletét és mindent leküzdő tenniakarását, kedvelem engedményeket nem ismerő becsületességét és különös, játékos humorát, és még sorolhatnám, mi mindenért is kedvelem őt. Nagyon szeretném, ha a barátjának tekintene. 

A most következő írás egy kétrészes Gaia-műsor alapján készült, amelyet októberben és novemberben sugárzott a Magyar Televízió. Karátson Gáborral — kérésére — Erdély varázslatos tájain, Setétpatak vidékén barangoltunk. Barangoltunk és beszélgettünk.

Közel a segítség

Valóban hagyomány lett a madáretetésből nálunk. Elsősorban a cinkékre lehet gondolni a városban, nekik vesszük az olcsó cinkegolyót és nekik tesszük ki a napraforgómagot meg a vizet. Jönnek, szinte egész nap jönnek, hatan-heten is váltják egymást az etetőn. Van, aki csőrével ügyesen szétkapja a magot, más a lába közé szorítja és úgy bontja ki. Néhány órára eltűnnek aztán, majd kezdődik elölről a roham. Jönnek, bontják, viszik a magot, csipegetik a golyót. Megéri.

Idén is nagy szárazság volt a nyáron. A tölgyesben nem találunk makkot, végig van túrva az avar. A vaddisznók egész közel merészkednek a házakhoz, hátha jut nekik valami. Nem tudom, a madarak miben bízhatnak rajtunk kívül, mert egyik golyó fogy a másik után, negyed kiló napraforgómagot néhány nap alatt fogyasztottak el. 

-g-

Tirol

Valószínűleg csak illúzió, hogy az előnyösebb számokkal jellemezhető helyek boldogabbá teszik az embert. Valószínűleg az évi több turistával büszkélkedhető városok nem okoznak sokkal nagyobb esztétikai élményt, és valószínűleg a magasabb hegyek vagy a zöldebb fű nem vonják automatikusan maguk után az élvezetesebb túrát. A szépséget ugyanúgy megtalálhatja bárki egy magyar város legrégebbi utcái között, és a Mátrában ugyanúgy lehet komoly (sokszor sokkal nagyobb) élményekkel gazdagodni, mint ahogy többezer méteres hegyek között is. Valamiért azonban talán mégiscsak érdemes világot látni. Érdemes elmenni messzibb helyekre, érdemes beszélni az ottani emberekkel, érdemes bepillantást nyerni az életükbe. Nem is tudom, hogy miért. Talán inkább csak remélem, hogy érdemes.

Szép remények

Jók a klilátásaink, igaz? A G20+ megtartotta a hamvában is anakronisztikus “fenntartható fejlődés” konferenciáját, amin – az elhangzottak alapján – közölték, hogy így jártunk.

Íme a hosszabb, kb. 10 perces blokk:

Kinek van joga a világhoz?

“Mi, mint emberek egy világháborút folytatunk az összes többi élőlénnyel szemben ezen a bolygón. Pontosan ez a probléma, és ennek a békeszerződése lenne ez a dokumentum, amit javasolnánk, és amit el kellene kezdeni megfogalmazni. Ugyanis mai nap az emberen kívül semmilyen más lénynek nincsenek jogai a Földön. Ez nem fenntartható állapot.”