A patak fölött fahíd vezet át. Ahogy a halszálka-mintásan rakott deszkákra lépek, jó tízméterre előttem rétisas röppen fel. Jobbra vizesárok, rajta három-négy vastag ág: gyaloghíd. Talán ugyanaz, de biztosan ugyanolyan, mint 25-30 évvel ezelőtt. Gyerekkorom vízivilága és az ökológia.
Hat évvel és kb. egy hónappal ezelőtt hajnalban a híreket figyeltem. Edelényt egyenes adásban öntötte el az ár. Aznap nem mentem be vizsgázni, nyakkendő helyett bakancsot húztam, és elindultam Borsodba.
Az egyik diákmunka-közvetítő cég szervezett buszjáratot az önkénteseknek. Fogalmam se volt, mit keresek idegenek között a Blahán. Egyetlen ismerősöm se jött velem.
A sztori ma már történelem és siker: Ónod megmenekült. Megmentettük. Egész nap homokzsákoltunk a templom mellett, ittuk a fantasztikus nyírbátori emberek pálinkáját, ettük a segélyszervezetek szendvicseit, és féltünk, átszakad-e a gát. Csodálatos nap volt.
Úgy éreztem, a szívem a gyémántnál is keményebb.
Azóta sokszor éreztem ezt. Segíteni, önkéntesnek lenni jó ügyekért felemelő érzés.
Ma csöndesen, de gyorsan halad medrében a folyó. A várárokban nem áll víz, az utcán csend van és nyugalom.
Akkor, 2010-ben a falu egyik vezetője meghívott magukhoz, ám sajnos a komment elveszett az egyik blogfrissítés során. (Frissítés: megtaláltam, lásd alul a linket.) Szívesen felhívtam volna, hogy itt vagyok, igyunk meg egy kávét, és mesélje el, hogyan hatott a Sajó-parti településre a sikeres árvízi védekezés.
Ónod, örökre szívembe zártalak.
A hat évvel ezelőtti poszt itt található.
– Gergo
Ezzel a sárkánnyal találkozom aztán, a Bakonyban vagy a Vértesben, ki emlékszik már erre. Általában persze jó emlékezni éppen ezekre a fontosabb történésekre. Tájfutást szervezett az iskola, ott tanultuk meg ezeket a szavakat például, hogy jelleghatár, és viccelődünk vele azóta is. A sárkány csak önmagában érdekes, az erdőn találkozni vele, hát legalábbis semmi különös. Valami domb, tele falevéllel, odébb disznó túrta, emitt meg fényes bogarak, száraz akác. Most hogy végiggondolom, fenyőtű is lehet, és akkor mégiscsak a Vértes volt az. Bővebben…
A legutóbbi kis áradás korrekt hordalékot hagyott maga után az újpesti alsó rakpart alatt. A fekete-fehér fotók kegyesek a lécet hamarosan leverő ember felé, hiszen nem látszik a végtelen műanyag palack színes kavalkádja, amit a folyó összegyűjt és tovazúdít a partjáról, árterekről, szigetekről. Kíváncsi vagyok, mikor jutunk el odáig, hogy természetbarátabb polimereket használunk majd a kőolaj alapú műanyagok helyett. Úgy tíz évvel ezelőtt az Élet és Tudomány cikkezett már a kukorica-polimerből készülő, és így lebomló golyóstollakról, és nekem is van olyan teszkós nejlonzacskóm otthon, ami gyakorlatilag elporladt a szekrényben.
Bokros teendőim intézése közben volt két percem kattintani pár képet a Duna partján. Árvíz még nincs, áradás van, az alsó rakpartokat nyaldossa a nagy folyó. Egyelőre ennyi.
Az ország egy része víz alatt van, az emberek a földi elemekkel küzdenek. Ez felidézi bennem a 2006-os dunai árvíz emlékét, amiről akkoriban, kis tacskóként írtam egy szöveget, meg készítettem egy csomó képet. Bátorításul közlöm minden árvízi munkásnak ezekben az embertpróbáló napokban. (Az egyetemről külön tanári engedélyekkel maradtam távol.)
“Nem tudjuk, kik élnek Keleten, mert nem közvetíti a tévé. Valahogy így van ez a mi hazánkban, éjfél után a székely-himnusszal alszunk el, de akkor most az Erdélyben élő magyar, az vajon székely is, vagy az csak Erdélyben élő magyar?” Játszódik: 2006. Március 31-április 4. Bővebben…
Grundaktiv 