Autós vadkemping – miért (nem) jó ötlet?

A COVID alatt nagyon sokan kezdtek kirándulni, túrázni. Ezzel sok olyan ember is megjelent a természetben, aki nem “a vadon” kihívásait keresi, hanem a saját komfortzónáját igyekszik kivinni az erdőbe.

Vadonról persze rég nem beszélhetünk, hiszen Magyarországon az erdők évszázadok óta művelt területek. Mégis érdekes kérdés, hogyan tudunk úgy mozogni “odakinn”, hogy az egy békés együttélés legyen, ne lerohanás és kizsákmányolás.

Többféle elmélet, modell van arról, hogyan érdemes elindulnunk a természetbe. Mondok egy példát! Két nagy ifjúsági mozgalom tölt időt rendszeresen a természetben: a cserkészek és a regnumi közösség. Mindkettő számára fontos a “leave no trace” elve, azaz “nem hagyni nyomot”: úgy lelépni az erdőből, ahogy találtuk. A különbség abban van, hogy a cserkészek építenek, alakítanak, a regnumiak pedig csak ott tartózkodnak. A cserkészek fából tábort építenek, madzagokkal összekötözik őket, így lesz asztaluk, latrinájuk és így tovább. A regnumiaknál ilyen tábor nem készül, inkább egyszerű sátrazást kell elképzelnünk. Externáliák persze keletkeznek, a szemét és terhelés egy része ott marad, más részét magunkkal visszük a kukáig. Az elv mindkét forma mögött az, hogy fenntarthatóan lépjünk kapcsolatba az erdővel.

A Magyarországon most megjelenő vadkemping és autós vadkemping mozgalom minden gyerekbetegséget megjelenít. Míg az USA-ban minden nemzeti parkban van lehetőség autós “vadkempingre” (vannak ilyen autós kempingek), nálunk a lelkes amatőrök behúzódnak az autóikkal a bozótba, sátort vernek és élvezik a természetet.

Csakhogy a természet nem arra van, hogy egy autó napokig parkoljon benne.

Nem tűnik nagy terhelésnek, de egy autó kipufogógázt termel, olajfoltot hagy (ez különösen az érzékeny vízbázisok környékén veszélyes), hangos (zavarja pl. a költést) és így tovább. Ezzel addig kevés probléma van, amíg nem lesz az egészből mozgalom, és nem kezdik el tömegek (ki-)használni azt a valójában kevés természetet, ahová be lehet húzódni egy-két autóval. A folyópartok, tópartok különösen veszélyeztetettek.

Nem szeretnék ítélkezni, viszont azt fontosnak gondolom, hogy jó volna ezt ésszel csinálni.

És mindig érdemes azon gondolkodni, hogyan tudjuk a természetben a természet kihívásait keresni, és nem a saját komfortzónánk buborékját magunkkal cipelni.

Adja magát, hogy addig menjünk autóval, ameddig csak lehet, ezzel viszont épp az a zsilipelési idő és munka kerül ki a “természetjárásból”, ami bevezetne bennünket a természetbe. Ami közben elcsendesedhetnénk, alázattal fordulhatnánk a nagyobb rend felé.

-g-

Hírdetés