Futunk tovább

Néhány hete még az eget nézegettük, és örültünk az erdőben beálló csendnek. Arról beszélgettünk szűkebb és tágabb köreinkben, hogy a karantén egy komoly élmény lehet azzal kapcsolatban, hogy megéri kicsit visszakapcsolódni az emberibb élethez. Minden kornak azok a propaganda-szavai, amiből hiánya van: háborús koroknak a béke, az állandó kattogás korának pedig a lelassulás. Azt hittük, lelassulunk, ehelyett hagytuk továbbrobogni a szekeret, aminek egyik másik csapja vagy csavarja el is tört a nagy rohanásban. Futunk tovább, vagy mi lesz?

Néhány hónapig úgy sétálhattunk az erdőben, újra, hogy nem hallottunk repülőgépet zúgni a fejünk felett. Utoljára gyerekkoromban volt ilyen embertelen csend. Ilyen emberi csend, nekünk való. A kicsi szép, visszhangzott sokszor a fülemben a mondat, és újra gyerek voltam: akkor az életem egy meglehetősen kicsi területen zajlott, mindössze néhány utcányira barangoltunk el a háztól, és már világokat ismertünk meg.

Az elmúlt hetekben aztán jött a felismerés, aligha változott valami. Mitől is változott volna? Változtattunk? Ugyanonnan folytatjuk, ahol a járvány miatt abbahagytuk. Végtelenül felgyorsult életet élünk, felszínesek és kapkodósak a kapcsolataink, a pénz az isten, a külföldi nyaralás meg a látvány felülír mindet. Ilyen az életünk, mi tettük ezt.

És akkor jön egy reccsenés, az index.hu elszállt, 21 évünk kortárs kultúrája kezd el zuhanni. Nagyot cuppan majd földetéréskor, és elsüllyed a mocsárban. Ne legyenek illúzióink, a képek, a szövegek, a videok szépen lassan eltűnedeznek.

Hozzáteszem, ez nem biztos, hogy önmagában katasztrófa, hiszen az internet elveszi tőlünk a felejtés és az elfelejthetőség jogát.

Szóval az index elszállt, még viszi a lendkerék, de valószínűleg 30 nap múlva vagy nem lesz, vagy valami hülyeség lesz a helyén. Vannak, akik azt mondják, hogy ez tragédia, újabb szög a koporsóban, mások azt mondják, hogy a modell elérte a szélsőértékét, és a gyors történeseknek hála ennyivel is közelebb kerültünk a jövőhöz.

Hosszú agónia helyett a gyors modellváltás lehetőségét kaptuk.

Utóbbiakkal inkább egyetértek.

Jó lenne, ha mi mondanánk meg, milyen keretek között szeretnénk élni. Egyáltalán, milyen legyen a világunk, hogy akarunk abban helyet foglalni, milyen viszonyban állnánk vele. Hogy alakítsuk vagy mondjuk azt: leave no trace? A Grundaktiv azt hiszem, kicsit az utóbbiról szól. Messiásokra várni régóta nem éri meg. Mit tegyünk? Cselekedjünk? De hogyan, ha megint telefonon üldözzük egymást, hogy egy órán belül legyen meg a válasz, ha megint a számláink és a kifizetéseink között kapkodunk, ha megint emaileket írunk és olvasunk? Lassan újra lecsökken a látótávolság, újra repülőgépek csíkjai hálózzák majd be az eget, újra össze-vissza horzsoljuk egymást a nagy forgolódásban. Mitől jönne egy jobb index, de tényleg?