Devizahitel után köpönyeg

Keleten a helyzet változott

Szerettem volna a jelenlegi helyzetről beszélgetni már korábban is, de nem vitt rá a lélek, hogy bedobjam ezt a nagyon is aktuális, az országot és annak jövőjét talán az egyik legnagyobb mértékben befolyásoló témát; épp azért, mert olyan szinten osztja meg az embereket a kérdéskör, s olyan indulatokat szít, amelyeknek nem feltétlenül a Grund hasábjain a helyük. Bízom azonban abban, hogy értelmiségi, magát kontrollálni képes fiatalokként leszünk olyan ügyesek, hogy nem harapjuk el egymás torkát.

Szalay-Berzeviczy Attila (egyetemi szakközgazdász, volt tőzsdeelnök, a UniCredit Group (Milánó) ügyvezető igazgatója, a Budapesti Olimpia Mozgalom (BOM) elnöke, a Magyar Vívószövetség társelnöke) írt egy igen jól összerakott cikket A nagy bankrablás címmel, amit mindenképp elolvasásra ajánlok. Többek között a görög helyzet lehetséges következményeit fejti fel, s számára egyértelmű, hogy a dolgok mostantól lineárisan, egyenes mederben haladva történnek. Az eseményfolyam fontos mérföldköve lenne, hogy a majdani görög államcsőd a már amúgy is halott eurón és a megroggyant bankrendszeren keresztül tovagyűrűzik a közép- és nyugat-európai országokba, ahol szétterjed.

A probléma az, hogy ebben az esetben ez a katasztrófa nem tud megállni a görög határon, hanem óriási gyorsasággal és lendülettel tovagyűrűződik majd a teljes euró zónában, Európában és végül megrázza az egész világot. A fertőzés terjedési csatornája természetesen egy ilyen forgatókönyv esetében is ismét a bankrendszer lenne. Ugyanis a nemzetközi bankok a Görögországban elszenvedett több száz milliárd eurós tőkevesztésükön túl azonnal zárolni kényszerülnének más bankok hitelkereteit, amelyeknek jelentős közük van olyan országokhoz, ahol – a befektetői várakozások szerint – a görög mennykő újra lecsaphat.

Ezek után a magyar valóságot és a döntési láncokat boncolgatja. Nem ad megoldási javaslatot szinte semmivel kapcsolatban sem, de nem is ez a dolga.

Magyarországról sosem olvashattunk még olyan cikket, hogy a dolgok olajozottan működnének, megszoktuk ezt, s úgy véljük, eddig is eléldegéltünk valahogy: Becsületesen, vagy kibúvók és kiskapuk keresésével, de itt vagyunk és többnyire tudunk mit enni reggel – akik ezt a cikket olvassák, azok biztosan. Nem meglepő tehát most sem, hogy noha orbitális szarban vagyunk, s erről rengeteg hírt is kapunk szinte az összes lehetséges médiumon keresztül, azért úgy gondoljuk, majd csak átrágjuk magunkat a válság kemény burkán és fellélegzünk. Talán így is van, mindeközben viszont olyan társadalmi igazságtalanságokat hajtanak végre vezetőink, amik mellett nehéz elsiklani. Jöjjön akkor a tough stuff.

Deviza és a forint

Szerencsésnek mondhatom magam, mert részesülhettem minimális közgazdasági oktatásban, noha gimnáziumba és nem ilyen irányú szakközépiskolába jártam. Jól emlékszem mennyire ütős érzés volt, mikor Cirill atya rámutatott az órán tanult diszciplínát segítségül hívva a világban megtalálható pénzügyi rendszer összefüggéseire, előnyeire, hibáira. Ha valaki előbb nem hallotta, akkor ott biztosan. Leegyszerűsítve az idetartozó lényeg:

Külföldi deviza → Árfolyamkockázat

Magyar Forint   → Nagyobb kamat

Bődületesen nagy felelőtlenség azt gondolni, hogy ezt az általános iskola felső évfolyamaiban is egyszerűen magyarázható és érthető tudást a bankoknak és a bankrendszernek kellene átadnia az emberek számára. Ez elsősorban az oktatás, másodsorban a kormányzat vagy ha jobban tetszik az állam tájékoztatási feladata lenne.

Ki jár rosszul?

A devizás lakáshitelek tetemes hányadát svájci frankban és euróban vették fel. Szalay-Berzeviczy szerint ezt spekulatív szándékkal tették (lásd lenti idézet), s az egyik nagy közösségi oldalon ez igen erős nemtetszést váltott ki. Miért is? Nagyon ronda szó ez, hogy spekulatív, van egy halvány pejoratív érzésünk vele kapcsolatban, noha a spekulál csak annyit jelent, hogy gondolkodik, töpreng (specere latin szóból – nézni, megszemlélni, látni). És a deviza hitelesek gondolkodtak. Nem akartak sokkal többet visszafizetni, viszont kevesebbet azt akartak. Egyszerű, nem? Cserébe vállalták azt a fent piros színnel kiemelt fogalmat: árfolyamkockázat.

Azért fordulunk hitelért a bankhoz, mert így döntöttünk és nem azért, mert a bank pisztollyal erre kényszerít. A hitellel rendelkező ember olyan fogyasztó, aki a valós lehetőségein túli életvitelt folytat, vagyis jobb körülmények között él, mint amilyet megengedhet magának. Ez azonban még önmagában nem baj, csak éppen magánügy. Főleg, ha a hitelfelvétel forint helyett devizában történt. A devizában eladósodás ugyanis nem más mint spekuláció az adott deviza gyengülésére. A devizahitel felvevője arra fogadott, hogy a forint erősödik vagy erősödni fog, így a törlesztő részlete egyre kisebb lesz, vagy ha gyengül is, a gyengülés mértéke soha nem fogja meghaladni a svájci frank és a forint kamatkülönbözetből származó relatíve nyereségét. Az ügyfél maga dönti el a bankban, hogy az igényelt hitelt forintban veszi fel 10 százalék feletti kamattal vagy inkább a frank hitelt választja 6 százalékon. Az egyiknek nagyobb kamatterhe van, de nincs árfolyamkockázata, míg a másiknál a kisebb kamatteher árfolyamkockázattal párosul. Tehát a hitelfelvevő lehetőségeihez, kockázattűrő képességéhez viszonyítva választott. A döntésünk felelősségét pedig nem varrhatjuk mások nyakába, ha egyszer a nem jött be az, amit vártunk. Márpedig a kormány döntése értelmében a veszteségeket a bankoknak kell átvállalniuk. Ez annyit jelent, hogyha egy válságos helyzetben a pénzintézetek a szétporladó tőkéjük miatt az összeomlás szélére kerülnek, akkor a magyar kormánynak az adófizetők pénzéből kell majd talpra állítani őket, hogy ne vesszen oda a betétesek pénze, miután azokra garanciát vállalt. Vagyis leegyszerűsítve: amíg a forint erős volt, a devizahitelesek nyerőben voltak, majd amikor a részben saját maguk által felépített pozíció miatt meggyengülő forint miatt veszteségeik keletkeztek, akkor a kormány ezt megpróbálja azokkal kifizettetni, akik nem vettek fel hitelt, hanem helyette megtakarítottak és azt betét formájában bankjuknál elhelyezték. Azok akik pedig forintban adósodtak el, most a saját terheiken túl szolidaritásból még a devizahitelesek terheit is magukra vállalhatják, tehát duplán fizetnek. Ez rendkívül igazságtalan azokkal szemben, akik az életüket hitel felvétele nélkül a lehetőségeik határán belül tartották, vagy felelősen gondolkodva a drágább forint hitelt vették fel, szemben a hosszú évekig relatíve nyereséget biztosító devizahitellel.

Sok mindenkit felelőssé lehet ebben a helyzetben tenni, nekem is vannak ötleteim, de egy biztos: nem a forint hitelesek hibáztak. Viszont nyelni most ők nyelnek leginkább. Ez csúnya dolog, főleg ha arra gondolunk, hogy mi a határozat mögötti üzenet: aki felelősségteljesen döntött, az most duplán szív, aki nem, azt megsegítik. Ez fájdalmasan hülyén hangzik, sajnos. 

Nyitott vagyok az eszmecserére. A legjobbakat.

Full disclaimer: a szerző az egyik külföldi tulajdonú nagy bank informatikus dolgozója, s sem ő, sem családja nem érintett közvetlenül a hitelezési kérdésben.

Hírdetés